CSALÁDI VÁLLALKOZÁSUNK, AZ EMEL ÉPÍTŐIPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓI KFT. IGAZI SIKERTÖRTÉNET

A 2011-ben 20. születésnapját ünneplő családi középvállakozás folyamatosan és szignifikánsan növekvő cég. Közvetlen elődjének az Éprema Gmk. tekinthető, amely már a rendszerváltás előtt is fokozott figyelmet szentelt a minőségbiztosításnak és a szakszerű, teljes körű kiszolgálásnak. A kezdetekben Baját és közvetlen vonzáskörzetét lefedő generálkivitelező cég fokozatosan országos ismertségre és elismertségre tett szert – köszönhetően a kvalifikált munkaerőnek, a piac alapos ismeretének és a kivitelezés minőségének. Utóbbit mára az MSZ EN ISO 9001:2001 tanúsítvány is mutatja, amelynek következetes betartásával, ellenőrzésével és folyamatos fejlesztésével biztosítjuk, hogy partnereink elégedettek legyenek.

A sikerben nagy szerepe volt annak, hogy a megfelelő szakemberek kiválasztása és motiválása mellett a cég irányítása ugyanabban a kézben maradt – családon belül. A céget életre hívó édesapám, Mezei Lajos lelkiismeretes munkája és a vállalkozásba fektetett energiája s nem utolsó sorban a munkatársakba, illetve a családtagokba ültetett életszemlélet az évek folyamán megtérült. A munka beérett, s eredményekben gazdag gyümölcsöt hoz a mai napig is. Hisszük, hogy megfelelő eredményt a szakmai kvalitások, valamint saját embereink munkahelyi elvárásainak teljesítése mellett a megrendelők maximális kiszolgálásával, álmaik, elképzeléseik teljes körű megvalósításával lehet elérni. Emellett különös hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a céget képviselő alkalmazottak és alvállalkozók a szakmai felkészültség mellett teljes körű szakmai és tárgyi tudással, valamint megfelelő döntési- és felelősségi körökkel rendelkezzenek.

Napjainkban az EMEL Kft. 60 jól képzett munkatársat foglalkoztat főállásban. Alvállalkozóink száma mégegyszer ennyi, így megközelítőleg 120-130 embernek adunk stabil munkát, ezáltal tervezhető és kiszámítható megélhetést a környéken. Tevékenységünk – engedve a piaci követelményeknek – elsősorban projektmunkák szervezésével és lebonyolításával jellemezhető. Referenciáink jól mutatják, hogy egyaránt otthonosan mozgunk a szakipari tevékenységben, a magasépítésben vagy – a cég fő profilját adó – ipari padlók kivitelezésében.

affiliate tracking url | Air Jordan 1 Retro High OG "UNC Patent Leather" Obsidian/Blue Chill-White UK